Tájékoztatjuk Vendégeinket, hogy Utánpótlás bajnoki és OB I–es vízilabda mérkőzések miatt az alábbi beosztás szerint tudják használni a pályákat:
Tájékoztatjuk Vendégeinket, hogy Utánpótlás bajnoki vízilabda mérkőzések miatt az alábbi beosztás szerint tudják használni a pályákat:
Ezen a nyáron is ( immár sorrendben kilencedszer ) igazi „őrület” volt a Kemény Dénes uszoda körül:
A Kajak-kenu Gyermek Magyar Bajnokságot, egyben Kolonics György-emlékversenyt az elmúlt hétvégén rendezték meg Szegeden.
Hőmérős, külső számos, hópehely, csillag, hexa, ferde és palindrom – zavarba ejtő lajstrom, és még csak nem is soroltuk fel a játékvariációk teljes tárházát.
A Kalandtábor ezen a nyáron is dübörög: három turnus befejeződött, de még öt hátravan!
"Kalandok földön, vízen, levegőben" június 20-tól augusztus 12-ig heti turnusokban.
1982 izgalmas év volt a számítástechnikában: a Commodore januárban bejelenti, hogy szeptemberben kijön az azóta ikonikus géppel, a C64-el.